A kanadai minimogul megkapta élete első komoly filmszerepét.
Ugyan idén Grammy-díjra nem jelölték, és emiatt menedzsere meg is
sértődött, de Justin Bieber pályája továbbra is felfelé szárnyal. Egy
ideje volt már szó róla, hogy talán Mark Wahlberg mellett kap egy komoly
szerepet egy potenciális filmben, de eddig semmi nem volt biztos a
projekttel kapcsolatban. Most azonban nincs több kérdőjel, hiszen
megerősítették, hogy a film beindul, és Bieberé az ominózus szerep.
„A forgatkókönyv jó, és most megpróbáljuk kitalálni, hogyan történjen a
forgatás ütemezése.” – nyilatkozta Mark Wahlberg egy interjúban.
Ez valóban nehéz dió lesz, hiszen Justin elfoglaltabb, mint valaha,
jelenleg is turnézik, és vélhetően a közeljövőben sem fog változni.
Wahlberg előtt pedig még két nagy költségvetésű film van 2013-ra
iktatva, ezért a színész úgy saccolta, hogy a film forgatása legkorábban
2014 év elejére képzelhető csak el. A tinisztár leendő szerepéről
annyit lehet tudni egyelőre, hogy egy nagyképű kosarast fog alakítani
(igen, tudjuk, hogy alacsony), akinek a Mark Wahlberg által játszott
karakter a mentora.
A 18 éves énekes mostanában eléggé kigyúrta magát, úgyhogy már nem lesz teljesen elképzelhetetlen, hogy sportolót alakítson.
Naaa, várjátok már, hogy a moziban is Justin arca köszönjön vissza?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése